BENCSIK SÁNDOR

(Részlet a könyvből)

A tragikus sorsú angyalarcú gitáros, aki csak Samunak szerette ha hívják.

1952 november 15-én született. Martonvásáron alakította első csapatát,

majd 1972-ben már a Beatricében, egy évvel később pedig a Gesarolban

találhattuk.

Felvételi „munkája” a Taste féle Samu Old Story című dal volt, ami

Schuster Lóriéknak nagyon tetszett, ráadásul Samu bégtelen, ugyanakkor

változatos szólókat tudott lenyomni.

A szám végén azonnal felvették a „rovarölő” zenekarba. Miután a rendszer

betiltotta a nem szalonképes nevet, és egyúttal a sprayt is hősünk egyszerre a

P. mobil néven tovább játszó csapatban találta magát. Mivel hősünk mindig

A tökéletességre törekedett, társai bizton számíthattak felkészültségére, ám

hatalmas tehetségéhez ellentmondásos egyéniség párosult. Legendásan jólöltözött

volt: hibátlan szabású, kiváló minőségű elegáns zakókat viselt, hasonlóan

jó minőségű, vasalt ingekkel. Tükörfényes cipőt vagy csizmát, csuklóláncot is

hordott, így eléggé kirítt az akkori rockzenészek sorából, ám valamilyen

meg nem magyarázható okból mégis igazi rockernek hatott.

Voltak azonban fura dolgai: Két féle cigarettát hordott magánál, a

Márkás amerikait a zakója zsebében, míg egy másik olcsó magyar cigi lapult

A túlsó zsebében: ebből kínálta meg azokat, akik kértek tőle. Samu csendes,

szerény ember volt, agresszivitás csak néha volt tetten érhető nála

az is gitárjátékában. A régi P. mobil klasszikusok, mint a Kétforintos dal,

az Örökmozgó, az Utolsó cigaretta, a Miskolc, a Menj tovább stb. mind-mind

gitárosunk nevéhez köthetők. Ám a kommunista rendszernek nem kellettek a

szókimondó nóták, hiába tomboltak ezrek a P. mobil koncertjein.

Aczél György kultúr-führer parancsára Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó

Vállalat teljhatalmú ura nem engedélyezte nagylemezük megjelenését, csak

néhány kislemezük látott napvilágot.

Puccos popzenészek folyamatosan jutottak lemezkiadáshoz, gazdagodtak, míg Samu

és társai bizony nélkülöztek. Hősünk évekig kitartott, ám gitárjátékát csak olyan

kislemezeken hallgathatja az utókor, mint a Menj tovább / Kétforintos dal,

a Forma I / Utolsó cigaretta, valamint Miskolc / Csizma az asztalon.

Klasszikus szerzeményeinek hatása a magyar rockkultúrára óriási.

Zeneszerzőként hatalmas örökséget hagyott hátra: azon felül, hogy ő írta az

összes klasszikus P. mobil nótát, munkáiból él ma is sok csapat, számtalan

amatőr az ő dalait játssza. A nagylemez nélküli kilátástalan helyzet megbontotta a

P. mobil egységét, először Vikidál Gyula lépett le.

1980-ban Cserháti István és Samu – némi lemezgyári hátszéllel – megalakította a

Pandora’s Boxot.

Hozzájuk csatlakozott Sáfár József basszusos, Szabó István dobos

és Varga Miklós énekes.

A lemezgyár ígéretéhez híven azonnal kiadta első albumukat.

Varga Miki távozását követően Vikidál Gyula érkezett a mikrofon mögé,

1982 októberére Radics Béla temetésére megírták a Zöld a bíbor és a fekete

című emlékdalt, majd megjelent még két albumuk.

A Mobilos időkhöz képest a P. Boxban, utána pedig a Bill és a Boksz Companyban

úgy tünt, kicsit elfáradt, nótái nem voltak elég erőteljesek.

Ám Erdős Erdős korifeus úgy döntött, hogy vége a hard-rocknak, így szétzavarták a

P. Boxot.

Samu először Metál Company néven próbálkozott, majd a

Bill és a Boksz Companyban találhattuk, ám ez a project sem futott be, barátunk

Keményen padlóra került, mint anyagilag, mind magánéletileg.

Szülei segítségével vásárolt egy felújításra szoruló házat, ám ez által csak még

jobban eladósodott. Ennek ellenére egykori bokszbajnok, milliomos apósa

nem volt hajlandó segíteni, csak egy feltétellel, ha Samu kiszáll a zeneiparból.

Gitárosunk azonban nem akart vállalkozó lenni, ő csak zenélni akart.

A gondok miatt idegösszeroppanást kapott, Súlyos szavak ezek, de Bencsik Sándor

közvetve, a kommunizmus áldozata volt: mivel úgy lettek sztárok, hogy nem

jelenhetett meg lemezük, ezért azt hihették, hogy valami olyan tudnak, amit

más nem, hogy eszméletlenül tehetségesek.

Nyílván sokan tényleg azok voltak.

Ám egyszer csak ellehetetlenítették őket, a P. mobilt Erdősék széttépték, ilyen-olyan

fondorlatokkal.

Volt aki tovább harcolt, és volt aki feladta, és a jobb élet reményében nyugatra

szökött. Samu ez utóbbiak közé tartozott: anyósával, feleségével és kislányával

először Svédországba emigrált, majd Ausztriában egy menekülttáborban találta

magát. És rákellett jönnie, hogy nyugaton ő csak egy szerencsétlen

kelet-európai gitáros, míg hazájában áruló, aki elhagyta a P. mobilt és

Magyarországot. Mit tehetett? Menjen el valahová segédmunkásnak:

nem. Inkább 1987 szeptember 23-ánkivetette magát lágerbeli ablakából az

utcára; kislánya szemeláttára halt szörnyet.

Utólag ismerve a történelmet, már nem kellett volna sokat várnia,

alig két évet, és a rendszerváltás tán neki is jobb lehetőségeket teremtett volna.

Nem kizárt, ha egy kicsit tovább bírta volna, ma talán neki is étterme van,

és ki tudja, hányadik búcsúkoncertjére készülődne.

De a történelem nem ismeri azt, hogy „mi lett volna ha”.

Zenésztársai, barátai, kellően meggyászolták és kivárták az alkalmat, amikor

tisztességgel megemlékezhetnek Samuról – mert persze ezt azonnal

nem engedte a lelketlen Hatalom.

A nekrológok sorát a P. mobil nyitotta: az Ez az élet Babolcsai néni című

nagylemezre feltették az Egyszer az életben című dalt, amelynek

koncertváltozatában Lóri imádkozik Samu lelki üdvéért.

„Angolul gitározott, magyarul halt meg” – tette hozzá a showman.

1995. április 30-án és május 1-én a Petőfi Csarnokban adott P. mobil

koncert követte, amelyen egykori énekes kollégái: Deák Bill Gyula,

Tunyogi Péter, Varga Miklós és Vikidál Gyula elénekelték emlékére

A Zöld, a bíbor és a fekete című dalt, amit a szövegíró Csiga Sándor

egy újabb, Samura jellemző versszakkal egészített ki.

Egy hasonló című válogatás album is napvilágot látott, melyen kiadott

És kiadatlan felvételek hallhatóak.

1997 július 23-án Martonvásáron, pályafutásának kezdeti helyszínén, a róla

elnevezett emlékszínpadon zenéltek érte ismét egykori zenésztársai.

Debrecen Úrrétje részében létezik egy 200 méteres utca, mely 2001-től

Bencsik Sándor nevét viseli.

Emléke örökké él!

2008

Vissza!